top of page

Az én történetem

ttr2-june2018-certs.jpg
1.jpg

Az elmúlt 12 évben szerkesztő-újságíróként, sajtószóvivőként és felső vezetők kommunikációs tanácsadójaként megszámlálhatatlan stresszhelyzettel találkoztam. Ugyanígy a magánéletemben: megéltem párkapcsolati válságot, külföldi kiküldetésem alatt egy idegen kultúrában kellett boldogulnom, majd a visszailleszkedés nehézségeit leküzdenem.

2016-ban egy stresszes napon - miközben egy gyönyörű, mediterrán helyen éltem, egészségesen táplálkoztam és egy "kívánni sem lehet jobbat" munkahelyen dolgoztam - úgy éreztem, a végletekig hajszolt és fáradt vagyok, gyorsan lemerülök, folyamatosan pörgök, de egyre nehezebben koncentrálok. Éjszakánként az ágyban kavarogtak a fejemben a gondolatok és reggelente is egyre ritkábban ébredtem frissen

 

Nem volt nehéz felismernem, hogy valamit tennem kell. Kutatni kezdtem, hogy a folyamatos nyugtalanságot, a gondolatok kavargását hogyan tudnám csillapítani. Semmilyen szerrel se felpörgetni, se tompítani nem akartam magam, a sport csak ideig-óráig segített. Olyan eszközt kerestem, ami folyamatosan segít stresszintem csökkentésében és ellenállóbbá tesz.

 

Ekkor találtam rá a mindfulness technikára, ezen belül is az MBSR (Mindfulness-Based Stress Reduction) ágra, ami egy mindfulness-alapú stresszcsökkentő módszer. Olyan lehetőséget kerestem, ami keresztény hitemmel összeegyeztethető, ezért is esett erre a választásom. Beiratkoztam a nyolchetes tanfolyamra és elkezdtem gyakorolni a technikát, olvastam a munkafüzetet. Már a tanfolyam ideje alatt tapasztaltam változást az életemben.

Persze a környezetemnek meséltem arról, hogy mit tanulok, a munkatársak, barátok pedig kérdezgetni kezdtek, hogyan tudnák ők is nyugodtabbá, stresszmentesebbé tenni életüket. Közben arra lettem figyelmes, hogy a mindfulness szemlélet az élet minden területén jelen van: az emberi kapcsolatokban, a nyaralások alatt, de még a templomban is. 

 

Még abban az évben megszületett bennem az elhatározás: kommunikációs szakemberként és tanári, tréneri tapasztalattal küldetésemül választom és megismertetem másokkal is ezt a hatékony stresszcsökkentő módszert. Mivel 2016-ben még nem indítottak Magyarországon MBSR mindfulness tanárképzést, Spanyolországban kezdtem tanulni és ott is végeztem el a kétszintes, kétéves képzést a Mindful Academy Solterreno-ban és a Mindful Academy International-ben.

Ma a mindfulness szemléletet a karrieremben és a magánéletemben is alkalmazom. Nekem tudatosabb mindennapokat, elengedést, megengedést, nagyobb bizalmat és nyitottságot hozott.

Vannai Dorka

Budapest, 2018. október

badge-QMT-solterreno400.jpg
MMKE-logo.png
Hivatalosan regisztrált mindfulness tanár
bottom of page